Sikeres szakmai fórumot rendezett az ÓCSTGYVK az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatásról

Több mint hetven szakember vett részt március 29-én délelőtt az ÓCSTGYVK által összehívott szakmai fórumon Óbudán, az “Esernyősben”, melynek témája a 2018. szeptemberében kötelezően bevezetett óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatás volt.

A meghívott fővárosi gyermekjóléti központok nagy érdeklődéssel várták a találkozót – a 22 kiküldött meghívóra 17 intézmény jelezte részvételi szándékát.

A rendezvény első előadójaként dr. Balázs Judit gyermekpszichiáter, az ELTE tanszékvezetője tartott vetített képes előadást Iskolai serdülő lelki egészségfejlesztő program címmel.

A fórumra elfogadta az ÓCSTGYVK meghívását Sikóné Bartos Edina, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának referense, aki válaszolt a meghívottak által előzetesen összeállított, és a válaszok kapcsán helyben felmerülő óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatást érintő kérdésekre.

Terveink szerint a szakmai fórumot 2019. szeptemberében is összehívjuk.