„Mi van a tarisznyádban?” Tematikus csoportfoglalkozások ballagó diákoknak

A népmesék hősei feltarisznyázva vágtak neki a kihívásokkal teli életnek. Így lassan az év vége felé, sokak készülnek hasonló útra. A jelenlegi nyolcadik osztályos tanulók biztosan ilyen cipőben járnak. De vajon, mi van az ő tarisznyájukban?

Az Első Óbudai Német Nyelvoktató Általános Iskola végző osztályának osztályfőnöke, bár hosszú évek alatt már számos képességgel, tudással és szeretettel erősítette diákjait, mégis szeretett volna valami el nem hervadó, el nem olvadó végső ajándékot beletenni ebbe a bugyorba. Azzal a kéréssel keresett meg engem, hogy mi az, amit még felajánlhat a gyerekeknek?

Megállapodtunk két osztályfőnöki órában, amit közös megerősítésre szántunk. Az első alkalomra május 3-án, pénteken került sor, és a mindennapi életünk velejárójáról, a konfliktusokról beszéltünk. A gyerekek gyorsan feloldódtak, vállalkozó szellemben működtek együtt velem, és bátran vágtunk neki egy a megszokottnál jóval pozitívabb megközelítéshez. Több példát is képesek voltak felsorakoztatni a nézeteltérések kedvező megítéléséhez. Partnerek voltak abban a törekvésemben, hogy próbáljunk meg a másik fél szemüvegén keresztül látni az eseményeket. A Rubin serleghez hasonló képpel illusztráltuk azt, hogy mindenki másként észleli az adott szituációt.

A foglalkozás zárófeladata az volt, hogy mondjanak egy jó tulajdonságot a mellettük ülőről. Szívmelengetően fordították át a maguk nyelvére kérésemet, és így feleletek: „Azt szeretem benned, hogy… figyelmes vagy / őszinte vagy / vicces vagy / jószívű vagy / kedves vagy… ”

Két hét múlva ismét felnyitjuk ezt a tarisznyát, és még beletömünk valamit.

Témák, amikkel megkínálhatjuk őket: hogyan tudok jól beilleszkedni egy új közösségbe? Mi a sikeres kommunikáció kulcsa? Hogyan legyenek barátaim? Biztonságos fesztiválozás. Kisokos a nyári diákmunkához. A helyes időgazdálkodás titka.

H. Herman Annamária, óvodai és iskolai szociális segítő – Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ